"A harag, a düh valójában teljesen felesleges érzelem. A düh is, mint a legtöbb nem megfelelő reakcióként jelentkező érzelem, abból a bűntudatból ered, melyet azért érzünk, mert elválasztottuk magunkat az Egyetemes tudatállapottól. Dühöngeni annyit tesz, mint irányításra vágyni, és éppen abból ered, hogy úgy érezzük, kicsúsztak kezünkből a dolgok, vagyis hogy nem vagyunk szinkronban isteni vagy egyetemes életcélunkkal."- írja Paula Horan
Amikor elvárásaink fölénk kerekednek és dühösek leszünk, mert valaki nem felelt meg szükségleteinknek vagy elvárásainknak, akkor hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy azok, akiket környezetünkbe vonzunk, tükörképeink csupán.
Minden általunk gondolt gondolat okká válik, és okozata bármikor visszaüthet ránk, esetleg épp, amikor legkevésbé számítunk rá. Igazából minden helyzet tükör, ok és okozat olyan közvetlen tükröződése, melyet épp te hoztál létre. Azok, akik úgy tűnik, "kiborítanak", vagy gyenge pontjaidra tapintanak, valójában nem igazi okozói haragodnak. Nekik is tanulniuk kell mindebből. Éppen azért vonzzátok egymást, mert egyformán szükségetek van bizonyos dolgok megtanulására.
Ha megfigyeljük, hogyan reagálunk másokra, akkor megtalálhatjuk, milyen régi beidegződések működnek még mindig pszichénkben, és hozzákezdhetünk e negatív minták megváltoztatásához.
A harag miatt nem szabad bűntudatot érezned. Oly sok generáción át volt belénk programozva ez, hogy ugyancsak nehéz nem "bepörögni", ha a többiek dühe ránk támad. Ráadásul régóta engedtük, hogy elvárásaink irányítsanak bennünket, és hogy személyes sértésnek vegyük, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy szeretnénk. Az ebből következő sértettség okozza aztán, hogy dühösen kirobbanjunk. Miközben megkíséreljük "újraprogramozni régi dühös viselkedésmintáinkat", meg kell engednünk magunknak, hogy érzelmeink kiszabaduljanak, nem szabad visszafojtani dühünket. Inkább azzal próbálkozzunk, hogy lecsendesítsük reakciónkat, és elmondjuk, milyen érzést kelt bennünk a másik ember negatív kijelentése. Ha a másik továbbra is ordít, bölcs dolog otthagyni és azáltal visszanyerni önuralmunkat, hogy nem reagálunk már erre. Bármely hasonló epizód elején, a legjobb nem reagálni, hanem szeretetet sugározni magunkból. Nehéz dühöngeni, ha az ember mosolyog közben. Mosolyodat lehet, hogy viszonozza majd a másik.
Az aggódás azt jelenti, hogy elfelejtkezel arról, hogy mindennek isteni vagy egyetemes célja van. Ha igazán összhangban vagyunk Magasabb Énünk irányításával, és mindennap legjobb képességünk szerint élünk, akkor tudhatjuk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt, s a többi már az Egyetemes Életerőtől függ. Az aggódás olyan gondolkodási minta, amely abból ered, hogy az "Én vagyok" tudatállapottól (vagy Egyetemes Teljességtől) elkülönítve érzed magad. Teljességgel hasztalan a múlt miatt aggódni - hiszen tudnunk kell azt, hogy mindenki (minket is beleértve) minden élethelyzetben a tőle telhető legjobb módon cselekszik, az abban az adott pillanatban rendelkezésére álló tudásának, vagy bölcsességének megfelelően.
Mindannyian egy bizonyos programozottság termékei vagyunk, és hajlunk arra, hogy ennek megfelelően cselekedjünk. Ha sajnálod, hogy a múltban valamit éppen úgy tettél, jusson eszedbe, hogy akkor képességeidnek megfelelően cselekedtél; ezután mondj köszönetet az ebből tanultakért és haladj tovább. Ugyanakkor vésd eszedbe azt, hogy minden igazságtalanság, melyet ellened mások elkövettek, az ő adott programozásuk eredménye volt. Csak jót kívánhatunk nekik és remélhetjük, hogy tanultak akkor cselekedeteikből.
A jövő miatt aggódni szintén hasztalan. "A legjobbat várd el az élettől, és ha valami olyat kapsz, amire nem számítottál, akkor tudjad (bízz abban), hogy jelenlegi helyzetedben ez a legjobb számodra." Még ha a történtek nagyon negatívnak is tűnnek, akkor éppen, csak olyan helyzet ez is, melyből tanulnod kell. Valamilyen módon segítettél létrehozni ezt a helyzetet, ha tudat alatt is, de azért, hogy tanulj belőle. Így érezz hálát, hogy véget ért, és megint szabad vagy; aztán menj tovább. Vesd alá magad Magasabb Éned irányításának, és próbálj meg nem beavatkozni életed Egyetemes időbeosztásába. Tudd, hogy ha tökéletesen az áramlatokkal haladsz, akkor az események is ezzel egyidejűek.
Hálával eltelve élni bőségben való életet jelent. Ha folyamatosan a hála érzésével eltöltve élünk, nem csak azért érezve köszönetet, amit már megkaptunk, hanem azért is, amit tudunk, és bízunk benne, hogy mindezzel el leszünk látva a jövőben is, akkor egyszer csak mágnesként kezdjük magunkhoz vonzani a bőséget. A bőség természetes létállapotunk. Csak hiányra programozott faji tudatunkkal (vagy a kollektív tudattalannal való kapcsolatunk és saját személyes programjaink tartanak vissza mindazon dolgok elfogadásától, amelyek járnak nekünk. Az ősi időkben a fő filozófiai és vallási rendszerek egyik alapeszméje éppen az volt, hogy jut mindenből mindenkinek. Tanításaik szerint: ha az ember megértette önmagát, akkor megértette Istent, s azáltal, hogy az ember önmagában egyre mélyebbre hatolt, képessé vált a félelmet szeretetté, a tudatlanságot bölcsességgé, a hiányt pedig bőséggé változtatni.
"Amit látsz, azzá fogsz válni magad is." - Másképp fogalmazva: ha figyelmed középpontjában az áll, ami éppen hiányzik neked, akkor továbbra is a hiánytól fogsz szenvedni. Ám akkor, ha folyamatosan észleled a téged körülvevő bőséget, és állandóan eltölt emiatt a hála érzete, bőség lesz az osztályrészed, s ez folyton növekedni fog. Semmiből nem szenvedünk hiányt ezen a planétán, elosztási rendszerünk alakult fonákul, éppen a hiányról táplált illúzióink következtében, s természetesen az ember mohósága miatt, ami megint csak a hiánytól való félelem következménye, s mindez fenntartja számunkra a hiány folyamatos állapotát.
Hálával eltelve élni annyit is jelent, hogy tudjuk, létünk mélyén mind egyek vagyunk, a külön-lét csak illúzió. Fontos az is, hogy képesek legyünk a minket jogosan megillető bőség elfogadására. Ha tudat alatt "érdemtelennek" tartod magad a Univerzum javainak és gazdagságának elfogadására, akkor folyamatosan gátolod a bőség feléd tartó áradását.
Életünk harmonikus áramlásának létrehozásához különösen fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz. A magammal szembeni őszinteség azt is jelenti, hogy a dolgokat olyanoknak látom, amilyenek azok a valóságban. Sokan élünk a fantázia világában, amikor a valósággal kellene szembenézni. Ha tagadjuk, milyen a valóság igazi arca, s aztán mégis arra kényszerülünk, hogy szembenézzünk vele, komoly lelki törést is szenvedhetünk. Mai világunkban néha nehéz az igazsággal szembesülni, de ha a dolgok mélyére tekintünk és megvizsgáljuk saját viselkedésünket és az életünkben szerepet játszó emberek és helyzetek miértjét, végül együttérzés alakul majd ki bennünk mindenkivel szemben.
Igaz módon élni annyit jelent, mint összhangban élni Magasabb Éned céljaival. Igazul élni ugyanakkor a lehető legegyszerűbb dolog a világon. Az igazság világosságot gyújt bennünk. Ha őszintén szembesülünk életünkkel, világosabban fogjuk látni, mit kell meg tanulnunk ebben az életünkben és kevésbé fog nehezünkre esni véghez is vinni ezt. Illúziók között élni ennél sokkal komplikáltabb dolog. A tagadás központi szerephez jut ilyenkor, és a hamisságok hálója hamarosan olyan szorosan körülfon minket, hogy "megvédjen" az igazságtól, hogy egyre nehezebbé válik megtalálnunk a kiutat ebből az útvesztőből.
Ha saját magadhoz őszinte vagy, akkor ezt az őszinteséget kivetíted a többiek felé is Így már könnyebbé válik "úgy tenned másokkal, ahogy szeretnéd, hogy ők bánjanak veled". Ha becsülettel végzed dolgodat, akkor Magasabb Énedhez is őszinte vagy. Az önmagad és mások iránt érzett szereteted tovább erősíti ezt az őszinteséget, mely aztán hozzásegít ahhoz, hogy harmóniát teremthess életedben. Tehát élj igaz módon, a szeretettel megerősítve, és csak MA végezd a dolgod becsülettel.
